Örökségnapok . A Zenepalota megnyitja kapuit

Zenepalota, koncertterme- Kodály terem 1894
Zenepalota, koncertterme- Kodály terem 1894

…csak azt tudjuk igazán szeretni, aminek az értékeit jól ismerjük, s amit jól ismerünk és szeretünk, arról gondoskodunk is….

Tisztelettel és szeretettel hívjuk eseményünkre,  – barátaival   munkatársaival, kedves családtagjaival együtt!

Intézményünk immár 153 éves, épületünk, a zeneművészeti képzés, zeneoktatás otthona, a Zenede Palota  – 121 éves, és 133 éve született névadónk  Kodály Zoltán.


Az első – magyar nyelven – a magyar zenét elsők között felkaroló zeneművészeti oktatás, ebben az intézményben szerveződött meg. Kezdetektől a művészi szintig oktatattak zenét.

Az alapítástól van kotta- illetve könyvtára. A könyvtár gyűjteményének jelentős része védett, egyedi relikviák.
Az első zenei célokra tudatosan  létesített épület. (akusztika, hangszigetelés, temperált levegő)

Innen indult útjára a világhírű Kodály Kórus, a Bartók Kórusverseny, az első vidéki zenepedagógus képzés;  elsők között- a vidéki zeneművészeti felsőoktatás kezdeményezőjeként.
Kodály Zoltán egyedülálló módon személyes avatásával, még életében  adta nevét  – intézményünknek.

Számos híres   zeneművész tanított, adott koncertet itt,  s nevelődött falai között, nemzetközi hírű művésszé. Sok neves közéleti személyiség volt támogatója segítője zeneművészeti képzésünknek
A debreceni polgárok tevőleges akarásával létesült és működött kizárólagosan  ezen áldozatos  támogatással, – 50 évig,pusztán  alapítványból.
Mai napig egyike a legszínvonalasabb, komolyzenei zeneművészeti,zenei képzést oktatást folytató, iskoláknak. Növendékeink rangos országos és nemzetközi versenyek győztesei. Szinte minden végzős diákunk felvételt nyer a felsőoktatásban. Debrecen, s hazánk egyik igen jelentős oktatási és kulturális tényezője intézményünk, melynek otthonába a Zenepalotába – az Örökségnapok alkalmával betekintést nyerhetnek.

 

 

Nyitás : 2015.szeptember 19. szombat 10 óra- 10.30-tól bejárás, épület, termek- könyvtár kincseit is megtekinthetik.12 órakor koncert, az esemény ünnepi zárásaként.

A bejárást vezeti Stébel Ildikó

Debrecen Vár u 1. sz. Zenepalota

Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és Zeneiskola- AMI